ELESÉGÁLLATOK TARTÁSA, GONDOZÁSA

Tücsök

Az eleségállatok közül elsőnek a tücsök tartását említeném meg, mindegy, hogy barna tücsök vagy egyéb tücsökfajta, mert a gondozásuk azonos módon történik.
Első, amit előre kell bocsátanom mindegyik eleségállatnál, az, hogy egyik eleségállat sem kedveli a párás levegőt és a nedves környezetet így nekünk kell gondoskodnunk arról, hogy minél szárazabb közegben legyenek.
A tücsök a szívósabb eleségállatok közé tartozik, ennek ellenére figyelnünk kell, a jó körülményekre, mert egy kis figyelmetlenség az egész állományunk elpusztulását eredményezheti ez pedig nem túl költséghatékony.


Először is, milyen helyen és hol tartsuk a tücsköket?

Nos, érdemes erre egy jól szellőző műanyag dobozt beszerezni, amin lehetőleg minél több levegő jöjjön be így elkerülve a túlpárosodást, ezt a speciális dobozt tőlünk is be tudok szerezni az egyéb felszerelések menüpont alatt meg is találod. A doboz aljára széttépett tojástartó darabokat célszerű elhelyezni, ezen mászkálnak a tücskök és könnyedén ki lehet őket venni, hiszen a tojástartóval együtt ki tudunk emelni bármennyi tücsköt.

Fontos a tücsköket is jól tartani, etetni, itatni, ugyanis minden, amit megesznek az be fog jutni a kaméleonunk szervezetébe is, így mindenkit arra bíztatok, hogy lehetőleg vegyszermentes, biztos helyről szerezze be azokat az élelmiszereket, amiket oda adunk neki.


Mit ehetnek, ihatnak?

Száraz táplálékot is kell biztosítani az eleségállatoknak, amit a dobozuk aljára fogunk beszórni, erre a célra tökéletes pl a tőlünk is beszerezhető magas minőségű eleségállat táp, ami tartalmaz minden olyan ásványi anyagot és rostokat, amire a kaméleonoknak szüksége lehet.
A folyadékhoz pedig kétféleképpen juthatnak hozzá. Az egyik és amit mi is ajánlunk, hogy apróra vágott gyümölcs és zöldség darabokat rakunk be nekik a dobozba amit megesznek és így bejut a kaméleonok szervezetébe a sok vitamin a gyümölcsből.

Amiket lehet adni a tücsöknek: répa, alma, saláta, narancs, stb.

Amit kerüljünk
azok a káposztafélék és a burgonyafélék.

A bogárzselével helyettesíthetjük.

Fontos: A zöldségeket és gyümölcsöket minden másnap cseréljük frissre a túlpárosodás elkerülése végett.
A másik opció: berakunk nekik egy kis szivacsot vagy vattát, amit benedvesítünk, és az eleségállatok rámásznak és kiszívják belőle a vizet.


Tárolásuk:
szobahőmérsékleten


Sáska

Ők egy kicsit kényesebb, nehezebben tartható eleségállat, annyiban térnek el a tücsköktől, hogy sokkal érzékenyebbek a párára így nekik extra száraz közeget kell létrehozni, amit úgy, tudunk elérni, hogy a már említett dobozba fogjuk őket nevelni, ezen felül nekik több száraz tápot szórunk a terrárium aljára, és így több nedvességet szív fel.


A sáskáknak nagyobb a helyigénye is, tehát érdemesebb a nagyobb dobozt beszerezni ha sáskákat is szeretnénk tartani, ezen felül érdemes nekik berakni  botokat, ágakat, amiken kényelmesen elférnek, ha egymás hegyén hátán csüngenek akkor igen hamar elpusztulhatnak, mert nem tudnak kényelmesen vedleni, erre nagyon figyeljünk.
A táplálkozása megegyezik a tücsökével.


Tárolásuk:
szobahőmérsékleten


Csótányok
Az ő tartásuk megegyezik a tücsökével, igénytelen állatok sokáig kibírják.


Tárolásuk:
szobahőmérsékleten

 

Lisztkukac és gyászbogár lárva
Tartásuk igen egyszerű, műanyag dobozban kapjátok őket és rakunk a bele búzakorpát, átrakni őket nem szükséges, ha elfogy a búza korpa a dobozból akkor pótoljuk a hiányzó mennyiséget.


Tárolásuk:
Gyászbogár lárvát szobahőmérsékleten, a lisztkukacokat pedig hűvös helyen, lehet a hűtőszekrényben is, ilyenkor hibernált állapotba kerülnek és sokkal tovább eltartható


Viaszmoly lárva

Nem szükséges áttenni őket, abba a dobozban, ami érkezik tartható

Tárolásuk: száraz, hűvös helyen


Rózsabogár lárva

Műanyag dobozban érkeznek földben, átrakni őket nem kell máshova, gyümölcsöket esznek, be lehet rakni nekik apró gyümölcs darabokat a dobozba például almát vagy körtét.


Szeretnél eleségállatot rendelni? Tedd meg kényelmesen és gyorsan ITT